Nádudvar, a fekete kerámia és a Fazekas család neve évszázadok alatt elválaszthatatlanul összeforrt egymással.
Magát a fazekasság kezdetét a neolitikumra, időszámításunk előtti 7. évezred közepére teszik, ezen belül is a fekete edény készítése kb. 6000 éves. Egyszerre több kultúrában jelent meg egymástól függetlenül, és a döntő lökést a fazekaskorong feltalálása hozta a fejlődésben. Dél-Amerikától Európán át, Ázsiáig fellelhetők ennek a legősibb technikának az emlékei.
Magyarországon több mint száz fazekas központ működött, ezek közül kb. harmincban készítettek fekete cserepet is. Ma már csak Mohácson és Nádudvaron, de a díszítésmódjuk jelentősen eltér egymástól. Egyedülálló technika a nádudvari: a kaviccsal (békasóval) való díszítés, az ún. síkálás. Az égetés (minden fekete cserép esetében) kizárólag fatüzelésű kemencében történik.
A település határában található magas vastartalmú, jó minőségű agyag tette lehetővé, hogy a fekete cserép készítésének máig is meghatározó központjává váljon és maradjon Nádudvar. A szájhagyomány szerint már a török hódoltság alatt is virágzó mesterség volt.
A település mezőgazdasági jellege meghatározója volt az itteni fazekasságnak. Használati-, elsősorban gabona és víztároló edényeket készítettek. Az apró fűszertartóktól a tálakon, szűrőkön keresztül vizeskorsókkal, tároló edényekkel a nádudvari fazekasok látták el a Tiszántúl jelentős részét. A régmúlt időkhöz hasonlóan az agyag bányászásától kezdve, az értékesítésig mindent önállóan végeztek – és végeznek ma is – a helyi fazekasok.