Lehet-e nagyobb öröm, mint századokra nyúló családi hagyományt ápolni?
Agyagba álmodni őseink múltját, gyermekeink jövőjét?
A kemence tüzénél várni formáink, díszeink kiizzását,
elképzelt és megformált tárgyaink születését?
Mi ez?
Mesterség, vagy művészet?
Vagy tán mindkettő?
Néhány gondolat a Fazekas családról
A Fazekas család az 1700-as évektől itt él, nevük valószínűleg ragadványnév és a foglalkozásukból ered. Gyakori a „korsós”, vagy „tálas” Fazekas elnevezés is, aszerint, hogy milyen típusú edényeket állítottak elő. A családban soha nem vált külön a szakma e két ága. A család mindig arra törekedett, hogy megőrizze és tovább fejlessze a magyar népi fazekasságnak ezt a speciális ágát.
A nádudvari cserepek állandó népszerűsége főleg a család több mint 250 éves szívós, kitartó munkájának köszönhető. A titkuk, hogy a helyi tradíciók ápolásán túl, mindig tudtak valami újat, esetenként meglepőt nyújtani. Generációról generációra végig kísérletezték és tökéletesítették őseik formázási, díszítési, égetési technikáit, hozzátéve egy-egy önmagukra jellemző vonást. Az ősök tapasztalatait átörökítve, mind formában, mind díszítésben nagyon gazdag nádudvari hagyománykincs gyűlt össze, melyet felhasználva, egyéni ismertető jegyeiket hozzáadva dolgoznak ma is a család tagjai. A ma élő Fazekas fazekasok bíznak abban, hogy nekik is sikerült, sikerül valamit hozzátenni ehhez a szép családi hagyományhoz.